2009. május 2., szombat

Életfa

Életfa
40x60
olaj/vászon
.
„Van a világon egy csudálatos nagy fa,
amelyiknek kilenc elhajló ága van,
mindenik egy-egy erdővel vetekszik.
Ha elkezdenek kavarogni, imbolyogni, onnan támad a szél.
Olyan csudálatosan nagy fa ez,
hogy nemcsak a hold jár el az ágai között, hanem a nap is.
De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van,
aki foggal született,
oszt kilenc álló esztendeig nem vesz a szájába
a tejnél egyebet.
Az meg tudnivaló, hogy a táltos az ilyen.
Mert ez a csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt,
hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá.”
(Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága)


Hasonlóan csodálatos fák népmeséinkben és mondáinkban is megtalálhatók. Több változatban az "égig érő, tetejetlen fa" egy nagy hegyen van, a király udvarán áll (jelezve a szakrális jellegét). A világfa felső ágán található a nap, a hold, a nap anyja és a hold anyja. A világfa képzete minden nagy kultúrában megtalálható, és az indoeurópai népek körében általánosan ismeretes. A magyar és az indoeurópai népek mondái között azonban találunk egy lényeges különbséget, ami a két fát élesen elválasztja egymástól. A magyar fa csúcsán, vagy az ágai között égitestek vannak. Ez csak a magyar mondákban és díszítőelemekben fordul elő, az indoeurópai népek körében ismeretlen. Ugyanezt a képzetet megtaláljuk viszont a közép-ázsiai lovas kultúrák népeinél.
A napos-holdas világfa képzete kétségtelenül igen régi alapszimbóluma a táltos hitű népeknek, és egész Közép-Ázsiában és Kelet-Ázsiában mindenütt ismert. Több mint 2000 éves hun sziklarajzokon már megjelenik a napos és a holdas világfa. Az avarok szintén nagy jelentőséget tulajdonítottak a világfa jelképrendszerének. A föld közepéből nő ki, és a koronája az eget tartja fenn. Az ég fordított üsthöz hasonlóan borul a világra, és a világfa körül lassan forog. A világfát csak a táltos képes megmászni."
Horváth Árpádné

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése