PÁRBESZÉD
A SZERETETRŐL
- Tulajdonképpen hol terem a szeretet? - kérdeztem egyszer egy anyát.
- Magról vetik - nevetett rám.
- És honnan szerzik hozzá a magot?
- Nem kell azt szerezni. Belőlünk magunkból pereg.
S megfogan a tenyér simogatásban,
a szempillantásban és minden ölelésben.
- Öntözni nem kell?
- Dehogynem. Jó szóval.
- Nem könnyel?
- Ments ég! A könny sós és kimarja a kis szeretetpalánta hajtásait.
- Hát palántázni kell a szeretetet?
- Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is.
Mert ha a szeretet nem
terem, kihűl a föld.
- Úgy érted hasztalan a nap heve, ha belülről nem fűt semmit sem ér?
- Igen, így értem, mert emberközpontú világban élek és emberként gondolkozom.
- Elsősorban mi hát a szeretet?
- Biztonság. Ha szeretsz és szeretnek, mindig van szövetségesed.
- És mi a szeretet másodsorban?
- Erő. Ha feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut,
mit az élet a válladra
rakott.
- Szeretni mégsem mindig boldogság. Néha gyötrelem. Mégis érdemes szeretni?
- Csak azt érdemes.
Részlet: Kun Erzsébet: Családmesék. -A szeretet tankönyve c. kötetéből.
