2009. augusztus 13., csütörtök

Reggeli izgalom

Ma reggel, igen, naná, hogy korán keltem.
Izgalomtól és az álmosságtól aléltan már 6 órakkor vasaltam.

Ez a látvány fogadott reggel, gyűrötten, maszatosan.
Több mint két órányi vasalgatás következett,
alul, felül váltogatott újságpapírok között.
Mert, hát addig kellett vasalgatni míg a viasz eltűnik.

Most ez van.
Persze, mint a batikoknál lenni szokott,
minden máshogy alakult mint, eleinte terveztem.
Így, most jön a varázslat.
A neheze még hátra van.
Vatelinnel összetűzöm a vonalak mentén,
kap pár gyöngyöt, talán csipkét.
A kép egyik fele lesz a táska eleje, a másik fele a háta.
Mert bizony azon ügyeskedek,
hogy ebből egy mesetáska legyen.
Festmény és táska egyben:)

12 megjegyzés:

  1. Csodás lett! Gyönyörű lesz táska formájában is! Legalábbis az én fantáziám szerint! :D
    Soha nem próbáltam még a viaszbatikolást, de nagy kedvet csináltál hozzá. :D

    VálaszTörlés
  2. Hűű ez nagyon klassz!!! Vissza kell olvasnom, mert szerintem valamiről lemaradtam, de már most tetszik a mesetáskád!

    VálaszTörlés
  3. Én ezt nem hajtanám össze, olyan klassz így.

    VálaszTörlés
  4. Már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy hasonló technikával batikoljak (persze selyemre nem mernék elsőre). Hát, ha nekem így sikerülne, nagyon örülnék neki.
    Szerintem, gyönyörűséges lett a képed. Kíváncsian várom a folytatást ;)
    Üdv. Scotty

    VálaszTörlés
  5. Előre is köszönöm a dicséreteket, most gyorsan belapátoltam tőletek, mert még elronthatom varrás közben. Remélem a tű majd arra megy amerre én akarom, a nyelvem majd egy picit kidugom, az segít az összpontosításban:)
    Beám, ezt most bizony kettévágom, de terveimben szerepel batik kép készítése is. Sőt tegnap vettem egy nagy vakkeretet, amin már terítőt is tudok festeni.
    Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem kevés ez a 24 óra, jó lenne egy időkibővítő készülék:)

    VálaszTörlés
  6. Selyem alá szoktak egy oldalán ragasztós közbélést vasalni, még a gyakorlottak is. Szóval, ha félsz, hogy elcsúszik, azzal segíthetsz a problémán. Különben jó munkát!
    Nekem egy selyemfestő kereten vár a selyem 4 éve, hogy befejezzem... :P

    VálaszTörlés
  7. Beám!
    Hopp, hopp félreértések vígjátéka!
    Ez a viaszolós batik bizony nem selyemre készül, hanem egyszerű vászonra.
    Selymen még nem dolgoztam viasszal, de az szerintem nem bírná a forró viaszt, arra guttával dolgoznak, azzal könnyebb rajzolni. Én a forró viasszal rajzolok és batikpipával, annak van egy kis csőre ezen folyik a forró viasz, ami ha nem elég forró nem sikerül a mutatvány. Majd egyszer fotózok fázisképeket.

    VálaszTörlés
  8. Értem, és köszi. :)
    Akkor jó munkát kívánok neked! :)

    VálaszTörlés
  9. Én is sajnálnám összehajtani,olyan szép.
    Milyen festéket használtál? Kicsit hígítottad a tégelyes textilfestéket?
    a kép csalóka, vagy tényleg kevésbé élénkek és kicsit sötétebbek a színek mint az akvarelleken?

    VálaszTörlés
  10. Már szét is vágtam, s vatelinnel megtűztem a vonalak mentén, még pár dologgal díszítem s mutatom, azt hiszem nagyon jó lesz.
    Igen a tégelyes textilfestéket higítottam, azért szeretek ezzel használati tárgyat festeni, mert ez abszolút színtartó. Még régen, Bogikám pólóira festettem ezzel figurákat és simán még 60 fokon is moshattam. A színeimet igyekeztem úgy összeválogatni, amilyeneket az akvarelleken használok, de ez teljességgel lehetetlen, más anyag, más technika.
    A színek szép élénkek voltak, csak én gondoltam egyet és az egészet bemárványoztam türkizkékkel. A márványozás az, amikor a kész képet bekened viasszal, teljesen, majd összegyűröd, s az egészet befestékezed, így csak a repedésekbe szivárog festék.
    Utána minimum 2 óra vasalgatással, váltott papírok között kivasalod a viaszt.
    Ezért a márványozás miatt szolidabbak lettek a színek, ami abszolút jót tett neki.

    VálaszTörlés
  11. Szèp màr itt is, s a vègeredmèny is!

    VálaszTörlés