2010. március 12., péntek

Nem bírtam abbahagyni

Kéthetente egy kedves barátnémmal, játszós összejöveteleket tartunk babás mamáknak.
Énekelünk, mondókázunk, kreatívkodunk, leginkább itt jövök a képbe, bár énekelni is imádok, s tegnap nagyon profin ráztam a csörgődobot is :)
Virágokat vágtam ki a lányoknak, szép színes papírokból, virágfüzérhez, amolyan tavaszcsalogatónak. Egy kis bolondítás, változatosság kedvéért vágtam natur csomagolópapírból és újságpapírból is. Na hát ekkor szaladt el velem a ló, nem bííírtam leállni.
Előkerültek még kartondobozok is,
s örült a lelkem, mert mindez az újrahasznosítás jegyében.
S lett még nyuszi, és bárányka is a virágok mellé.

A báránykás könyvjelző,
lehet amolyan vicces célozgatás is, saját magamnak.
Este mindig olvasok egy picit,
mondhatni álomba olvasom magam.
A párom mindig viccelődik amikor mondom, megyek a hálóba,
de még olvasok, mert kb. két oldal után már alszom.
Szóval nem kell sok báránykát számolgatnom,
ez az egy is jó lesz a könyvjelzőn:)

Ti ellent tudtatok volna állni?

11 megjegyzés:

  1. Nem tudtam volna ellenállni.
    Nagyon jóóóók.
    A nyuszis a legjobb.

    VálaszTörlés
  2. Ha lenne ilyen jó kis vágókám, akkor biztosan nem hagynám abba én sem :))

    VálaszTörlés
  3. Ezek Isteniek lettek... gyorsan elmentem ötletnek, remélem nem bánod...

    VálaszTörlés
  4. Istenem, de jó annak aki így tud rajzolni! Nagyon klasszak és anyag felhasználás is nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó kis móka ez, a vágófelszereléseddel készítetted?
    Tetszik, hogy natúr.

    VálaszTörlés
  6. Olyan jó, hogy nektek is tetszik. Engem pont a natúrsága fogott meg, szépek a virágok színesen is, de így vett le a lábamról igazán.
    Eszterem, ezt most kivételesen nem az én rajzolós tudományom terméke, van egy sizzix gépem, azzal lehet pillanatok alatt ilyen csodákat művelni, csak vágótalp kérdése az egész.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon édes! Főleg a nyuszis! Ha lenne ilyen gépem, én sem tudtam volna abbahagyni!

    VálaszTörlés
  8. Már 3-szor néztem meg őket, nem tudok betelni. A bárányoktól külön el vagyok ájulva :-))) Soha nem jutott volna eszembe a csomagolókarton, pedig eszméletlen jó választás volt!

    VálaszTörlés
  9. Kata! Ezek ellenállhatatlanok! Szabad Őket technika órán a tanítványaimmal újraalkotnunk? Szuperek!!! Rengeteg ilyen aranyos figurákat szoktam különböző technikákkal, anyagokkal velük készíteni! Bővíteném a repertoárt, ha nem bánod!?

    VálaszTörlés

.