Az ember az őt körülvevő természetbe tagolódva, annak
szerves részeként létezett. Ennek a megbonthatatlan összefonódásnak az élménye
fogalmazódik meg egy észak-amerikai törzs, az omoka indiánok énekében. Ezzel
köszöntötték az újszülött gyermekeket:
Hó! Nap, hold és csillagok, - ti mind,
kik ott mozogtok fent az égen,
figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek,
fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy elérjen az első dombra.
Hó! Ti szél, felhők, köd és eső, - ti mind,
kik ott mozogtok fent a légben,
figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek.
Fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy elérje a másik dombot.
Hó, dombok, völgyek, folyók, tenger, ti fák, füvek, - ti mind a földön,
figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek.
Fogadjátok be kérve kérlek.
Egyengessétek útját szépen, hogy elérjen a harmadikra.
Hó! Madarak, kicsik, nagyok, kik repültök a levegőben!
Hó! Állatok, kicsik, nagyok, kik benn laktok az erdő mélyén!
Hó! Bogarak, a fű közt mászók, a földbe bújók!
Figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek.
Fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy elérjen a negyedikre.
Hó! Mind az égben, - ti mind a légben, - ti mind a földön,
figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek.
Fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy végigmenjen a négy dombon.
- Az omoka indiánok énekükben
ezzel köszöntötték az újszülött gyermekeket.
(Fónagy István fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése