2013. november 6., szerda

A lopott idő, és az új szerelem története

Mondhatnám úgy is, hogy az "időkibővítőkézikészülék" esete.
Ez az év vége is nagyon munkásra sikeredik,
rengeteg az illusztrációs munkám, s persze mikor,  
ha nem most teljesedik ki a régóta dédelgetett álmom, 
miszerint keresztszemest varrok.
Estére, amikor az ecset már kiesik a kezemből, 
pihenésül, meditáció gyanánt :)
 Őnagysága most van a kezeim között,
már csak egy alsó díszítő sor és kész.
Imádatom tárgya, 
van fiú párja is, hamarosan ő is sorra kerül.

 Ő volt a varjúmániám első darabja,
ha valaki szeretne meglepni varjús mintával,
kérem ne fogja vissza magát :)
előre is köszönöm.
 Rengeteg a szupernél is szuperebb mintát gyűjtöttem össze itt.
Azt hiszem két élet is kevés lenne mindet megvarrni, 
de majd kedvemre csemegézek,
kis lépesekben. 

 Ő volt a legelső, párnaközép lesz,
olyan Évis fajta, kis romantikus kerek párnához.

 Csak fél szemmel szabad nézni, mert ő ajándék lesz, és még titkos.


Kulcs, csak mert mindig vágytam egy ilyenre.

A fotók néhol nagynak mutatják a munkákat, 
de megsúgom nagyon picik.
A szemeimet majd kinézem, na jó nem, de csak azért,
 mert van rajtam szemüveg és még nagyítót is használok :)
Mit tegyek ez tetszik minél apróbb az X
én annál inkább imádom.

xxx   xxx
xxxxxxxxxx
xxxxxx
xxx
x

8 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek a hímzéseid!!! Egy ilyen "időkibővítőkézikészülék" nekem is nagyon jól jönne!!! :o)))
    Küldök neked egy varjús mintát:
    http://gazette94.blogspot.hu/2013/09/couleurs-d-automne.html
    Nagyon szép napot kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Timi :) már be is tettem a gyűjteményembe :o)

    VálaszTörlés
  3. Láttam...:o)))
    Találtam egy másikat is, bár ez nem varjús, csak "sima" madaras...:o):
    http://e-subrosa.blogspot.hu/2013/11/such-perfect-day-free-pattern.html

    VálaszTörlés
  4. Üdv a klubban! pár éve kezdtem el bökögetni és gyorsan függővé váltam. Tetszenek a keresztszemes munkáid is. Küldök egy varjús mintát, én is nem rég hímeztem ki. http://ourpioneerhomestead.blogspot.ca/search/label/free%20primitive%20patterns

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm Mmamka, ez is nagyon aranyos :) sok tanulnivalóm van még keresztszemes téren, de nagyon élvezem :)

      Törlés
    2. benéztem hozzád, csodaszépek a hímzéseid, majd még hizlalom a szemem nálad, amíg szárad a kezem alatt a mesés festmény :)

      Törlés
    3. Örülök, hogy tetszenek a 'készítményeim' és gondolkozom majd még varjús témában.

      Törlés

.