2013. december 22., vasárnap

"De a Tiéd vagyok, egy teljes gyerek, apró, fénylő Zengeteg!"

Kezemben az új könyv,
nagy büszkeséggel tölt el, hogy én illusztrálhattam.


 Gondolatok 
"Másfél éve végre komolyan úgy döntöttem: átlépek a gyerekek
világába. Évek óta készültem erre. Ekkor találkoztam Andrissal, aki
autista. Közös játékaink, sírásunk, nevetéseink lassanként egy-egy versbe
tömörültek, és a végén létrejött e kis kötet. Segített egy olyan világba
lépni, ahol a gyerekekből érkező érzések valahogy szavakba rendeződve
mondatokká, versekké formálódjanak, és így nekünk szülőknek egyfajta
mankóként szolgáljon.
Célom az, hogy a „híd, mely minket összeköt” megépüljön, és mélyen
beköltözzön szívünkbe, napi rutinná váljon. Akkor jó, ha belül érezzük a
bizsergést, és megismerjük a sorokat, ami hozzánk szól.
Biztosan lesz folytatás! De addig is zengessék a szavak szívünk húrjait!
Örömteli olvasást kívánok Mindenkinek szeretettel:
Sávolyi Rita"


Pár oldalnyi kukucska,
szeretettel.


"Mutatok egy darabot
néha itt és néha ott;
magamból, mely oly kevés,
de ebből lesz egy egész!"
(részlet a Világom: Én című versből)






Talán már értitek az elfogódásom.
A képekkel legszívesebben kiplakátolnám az egész lakást,
s zengve zengném a verseket.

1 megjegyzés:

  1. De jóóó! Gratulálok Mindkettőtöknek!
    Mikor, hol lehet kapni? Nálad lehet vásárolni belőle?

    VálaszTörlés

.