2009. január 9., péntek

2008- leltár

Többeteknél láttam a Picasa 3 klassz kollázsait, így én is kedvet kaptam, hogy kipróbáljam.
Tavalyi munkáimból készítettem összeállításokat, főleg a kedvencekből.
A lista nem teljes, de magam is meglepődtem a termékenységemen.

Az év legnagyobb feladata a TITKOS SZAVAK sorozat befejezése , hisz 2 éves munka gyümölcsét arattam le tavaly áprilisban a kiállításomon. Ez a sorozat szívemnek mindig kedves marad, bármerre fújja is őket a szél.
Lovak nélkül nem élet az élet, ha már nem száguldozom velük, legalább a képzeletemben ölelgetem őket. 20 éve lassan, hogy az első lovasképem megfestettem, s azóta nem telt még el úgy év, hogy az "istállóm" ne gyarapodnék.

Aki a virágot... igen én is szeretem, de elsősorban nem a vágottat, hanem a mezőn lengedezőt.


Idén leporoltam a pasztel krétáimat is,
mert valahogy mellőzve voltak egy ideje.
Újra felfedeztem milyen jó vele dolgozni.



Nyáron alkotótáborokat vezettem, nagyon élveztem.
Sok tehetséges, ügyes, alkotni szerető csemete volt a kezeim között.




Tavaly megszülettek az akvarell mesék, őket idén szeretném felnevelni, folytatni ezt a sorozatot, mert mindig mosolygok amikor festem őket és ez csudajó.


UKati ráhatására előkerült idén a varrógépem is és úgy döntöttem nem is spájzolom el többé.
Még nem tudok, de imádok varrni, szerencsére a kreativitásom mindig kisegít.
Szeretnék majd táskát is varrni, de az még úgy érzem nagy falat lenne, majd érlelem magamban a gondolatot, beerősítek és ha sikerül megmutatom. Örülnék, ha egy egyszerű táska szabásmintával megdobnátok, hisz a puding próbája az evés. Különben is honnan tudom, hogy nem menne, ha még nem is próbáltam.
Na? Mondja valaki, hogy nem voltam termékeny?

11 megjegyzés:

  1. Micsoda szépségek !S ha kitartasz is amellett,hogy nem tudsz varrni,akadékoskodnék:a foltvarrásnál pl.ez nem is követelmény.Elég,ha tudsz egyenesen varrni :-)

    VálaszTörlés
  2. Én meg azt mondom,ne is kezdd el,(varrni mindenki tud)aki ilyen lovakat fest,csinálja reggeltől estig...mikor varrjon szegény?!

    VálaszTörlés
  3. A többiek isnagyon szépek,de a lovak!

    VálaszTörlés
  4. Egy biztos, az ihlet nem került el Téged a tavalyi évben. Gratulálok a szépséges alkotásaidhoz!

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy tetszenek a gyermekeim Nektek.
    Köszönöm.
    A festés a kütyügyártás és most már a varrás is a részemmé vált.
    Egyenesen és görbén már tudok varrni, de egy táskába cipzár?
    A trükköket még tanulnom kell.
    Így Katám nem tudsz lebeszélni.
    S hogy mikor varrok?, általában este, ugyanis én még a TV-t sem tudom úgy nézni, mint más normális ember, nekem akkor is matatni kell valamin.

    VálaszTörlés
  6. Szerintem a normális ember az, aki folyton matat :))
    Én az akvarelljeidet szeretem nagyon, nekem is mindig jó kedvem lesz tőlük. Táskás oldalakat Kastanie-nél találsz rengeteget. (ha nem ismernéd még, nálam a segítség a barátoktól rovatban van )
    Csodás a kollekciód !

    VálaszTörlés
  7. A táskasablonok között kábé annyi különbség van sokszor, mint hogy a festményeiden jobbra vagy balra kanyarintod a vonalat:) Ugye kiindulunk a sima, két négyzet vagy téglalap összevarrásából. Ez a klasszikus tarisznyafazon. Ha azt csinálod, hogy az alsó és az oldalsó varrásvonalat összefogod (egymásra nyomod... uhh, remélem érthető), lásd Kdatta fotóján és itt levágod a sarkát, akkor már mélysége is lesz a táskának!! A tetejére vagy cipzárt varrsz, vagy gombbal fogod össze, esetleg szalaggal, itt is végtelen a lehetőségek tárháza. Akkor pl. más a fazon, ha nem szögletes a táska alja, hanem ívesen varrod össze... Kezdj neki, meg fogod szeretni hamar:)) Itt a link Kdatta fotójával: http://picasaweb.google.com/raczkevi/TSkaTutorial#5268785328808848002

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm lányok a segítséget, elmélyedek a lelőhelyeken és nekifogok.
    Lehetetlen nincs csak tehetetlen.

    VálaszTörlés
  9. En aszt hiszem hogy szerelmes vagyok a babaidba...fantasztikussak:-)

    VálaszTörlés
  10. A mesesosozat ès a titkos szavak a kedvenceim, ja ès a babàid is nagyon jòk!

    VálaszTörlés

.