Az elmúlt hétről csak szuperlatívuszokban tudnék mesélni

Nem vagyok a szavak embere, de ha még az is lennék,

sem tudnám szavakba önteni az elmúlt hetet.

Mondhatnám, hogy beszéljenek a képek, de alig fotóztam,

egyszerűen alig jutott eszembe,

s különben is

egy fotó sem tudná visszaadni, a nevetésünk hangját,

éjszakai beszélgetéseink, énekléseink hangulatát.

Azt, hogy hihetetlen módon egy rugóra járt az agyunk,

s mégis mások vagyunk, egy- egy részei a nagy egésznek.

Első nap varrta Colette a kis birkáját,

majd elájultam,

vettem gyorsan elő a vázlatfüzetem,

amibe 3 nappal azelőtt rajzoltam le a magam birkáját,

miután meglátta, már ketten ájuldoztunk.

S mondja valaki,

hogy nincs kilométereket áthidaló szellemi kapocs köztünk.

virágos hangulatok, cerkával, cérnával, festékkel, gyapjúval

egy kis batikolás, így is, úgy is


Parázska a szabadon mászkáló fehér ló.
Lényével színesítette napjainkat.
Többször is beállt az ajtóba,
keresztbe,
és se tőlem, se hozzád,
hátsó lábait kecsesen egymásra téve, mint egy dáma.
Egyszer be is jött a drága,
ló a házban :)
.
Remélem a többiek fotóival együtt,
majd tudunk összehozni egy fotóalbumot.
Mindenkitől csippentve.
.
S a legfontosabb!!!
Jövőre is,
ugyanekkor,
ugyanitt.
Miénk a hely.