2010. szeptember 5., vasárnap

Ne habozzál, habozzál

Szerintem nincs ember a talpán
aki nem részegedig meg ettől a technikától.
Na nem az illattól, bár az sem kutya,
hanem a rengeteg kiaknázható lehetőségtől.
Sorra jönnek az ötletek, az egyik hozza a másikat.
Tegnap Colettenél voltam borotvahabos festésen,
mondhatom remekművek születtek, mindenki lázasan kisérletezett.
A kitakarom, betakarom technika,
bocs, én neveztem el így, végül is én találtam ki.
Hacsak egyidőben, tőlem függetlenül valakinek színtén eszébe nem jutott.
Szóval a múltkori borotvababos festésnél
egy cérnaszál keveredett az anyag és a festék közé,
s bizony szépen kirajzolódott a nyoma.
Ennyi elég volt, hogy a hangyám beinduljon.
Colettehez már kivágott figurákkal érkeztem.

De az egyszerű papírcsíkok is csodás hatást keltenek.

Egész nap lapítottam, csepegtettem, kavartam,
kitakartam, s betakartam.
Mindegyik anyagom így készítettem,
most ez izgatott leginkább.
De Colette fonaltekerős változata is levett a lábamról,
azt majd legközelebb aknázom ki.
A kollázsokon jól látni, hogy egy festék keverésről,
sok bőrt le lehet húzni.
Sok esetben nem is az elsőszülött a legszebb,
hanem a sokadik.

Az anyagokból, már csak ki kell találnom, hogy mit varrjak.
A festék mosható, így bármi készülhet belőlük.
Ötletem temérdek.
Colette már szervezi a következő habozós napot.
A helyedben nem hagynám ki.

7 megjegyzés:

  1. Én is imádom ezt a technikát,már Margitkánál belezúgtam annak idején,ő azt hiszem Franciaországban tanulta.Pápán hazai pályán is nagy sikere volt a csoportunkban,mi ginko leveleket raktunk rá, az is nagyon jól átmegy.Cukik a sizix mintáid is ,ki fogom próbálni.
    Nagyon kreatív vagy

    VálaszTörlés
  2. Húúúúúúú Kata, nagyom kitettél magadért... az írás is szuper:-)
    Köszönöm a reklámot is, nagyon jó volna folytatni, mert a végére indult be igazán a hangya:-)
    Örülök, hogy ott voltál velünk, és emelted a színvonalat:-)))

    VálaszTörlés
  3. Colettem a te hangyád az enyém is lett, legközelebb tekerem a fonalat:)
    Én köszönöm, hogy ott lehettem, csudajó nap volt!

    VálaszTörlés
  4. Márti, látom te is tudod miről beszélek, ebben a technikában sok lehetőség bujkál.

    VálaszTörlés
  5. Ó, ez nekem is nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  6. Barátném, jó vagy nálam egy csokira!

    VálaszTörlés
  7. Most olvastam, hogy ez egy szerencsecsoki, köszönöm!!

    VálaszTörlés

.